Utazás

Amerikában megtörtént minden reptéri rakodó rémálma

Rázárták egy induló repülő csomagterének ajtaját az egyik rakodóra. Csak leszállás után szabadult ki, addig Isten vele volt.

Másfél órát repült a csomagok között a 45 éves Reginald Gaskin, akinek eredetileg az lett volna a feladata, hogy a csomagokat pakolja a United Express Charlotte-ból Washingtonba tartó járatára.

Azonban, amíg Gaskin az utolsó bőröndöket pakolta, valaki rázárta a raktérajtót és szabad jelzést adott a repülőgép kapitányának.

A repülési adatok szerint az 50 utas szállítására képes Embraer 170 típusú repülő 27 ezer láb, azaz 8230 méter magasságba emelkedett – írja az Origó.

Leszállás után a férfi megköszönte Istennek, hogy vele volt a szorult helyzetében, míg a légügyi hatóságok vizsgálják az esetet. Annyi már kiderült, hogy a Charlotte-ban dolgozó társai egy idő után rájöttek, hogy Gaskin a repülő gyomrában lehet, és értesítették a Szövetségi Repülési Hivatalt, akik tájékoztatták erről a dullesi repülőteret – olvasható az Origón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top