Utazás

“Kakifantom” garázdálkodik Zsombón

"Kakifantommal" küzd a Csongrád megyei Zsombó: az illető rendszeresen a Bábahegy buszmegálló mellett végzi el nagydolgát. Az önkormányzat térfigyelő kamerákat ígért, hogy kézre kerítsék az elkövetőt.

A lakosok háborognak, a közmunkások takarítanak, az önkormányzat megoldást ígér. Hónapok óta tart a “zsombói kakifantom” ügye – számolt be a délmagyar.hu. A “zsombói kakifantom” rendszeresen “megjelent” a Bábahegy buszmegálló mellett, szeptemberben legalább tizenkétszer fordult elő, hogy közterületen valakinek a piszkát kellett takarítani.

A közmunkások rendre eltakarítják az emberi ürüléket, ám az egyik lakó bejelentette az esetet az önkormányzatnál, ahol az ígérték, hogy pályázaton nyert pénzből térfigyelő kamerákat helyeznek el a településen, többek között a Bábahegy buszmegálló közelébe is.

A helyiek remélik, a kamerák segítenek majd az elkövető kézre kerítésében, és ezzel végleg leszámolhatnak a “kakifantommal”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top