Utazás

Elájult a Frankfurt-Budapest járat pilótája

Már a felszálláshoz készülődtek Frankfurtban, amikor a pilóta rosszul lett. Az utasok között orvosok is voltak, akik ellátták, amíg a mentő megérkezett.

Épp a kifutópályára gurult a repülőgép, amikor rosszul lett a Frankfurtból Budapestre tartó járat pilótája. Azonnal oxigénmaszkot tettek rá és az utasok között lévő orvosok segítségét kérték.

Az Origó szerint a gép ezek után hosszan vesztegelt a kifutó előtt, az első tiszt ugyanis nem vihette arrébb a repülőt. Végül egy épp Bilbaóból érkező járat pilótája segített be, aki elvitte a gépet Budapestre.

Az új pilóta elmondta, hogy kollégája a reptéri mentőben azonnal infúziót kapott, és gyomorrontásra vagy vakbélgyulladásra gyanakodott (bár a fülke nyitott ajtaján úgy látszott, mintha ájult lenne). Azt is hozzátette a besegítő pilóta, szerencse, hogy nem felszállásnál vagy a levegőben történt az eset – olvasható az Origó cikkében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top