Utazás

Török puccs: ezt kell tudnod, ha Törökországba utazol

A hétvégén lezajlott török puccskísérlet alaposan felkavarta a kedélyeket a 70 milliós országban. Bár a péntek esti események nyomai még látszanak, az élet kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba. A magyar konzuli szolgálat egyelőre nem jelezte, hogy kerülni kellene az országot.

A török puccskísérlet péntek este kezdődött, az események gyorsan követték egymást: a katonaság lezárta a Boszporusz-hidat, a levegőben vadászgépek járőröztek. Végül szombatra a kormány erőinek sikerült levernie a puccsot, több ezer embert vettek őrizetbe.

Binali Yildirim török miniszterelnök köszönti a puccs ellen demonstrálókat Ankarában
Binali Yildirim török miniszterelnök köszönti a puccs ellen demonstrálókat Ankarában

A repülőterek hamar leálltak, a város kisebbik légikikötőjéhez vezető úton még most is páncélosok állnak. Bár a légi forgalom már újraindult, még lehetnek fennakadások: sok az elhagyott autó az utakon, ezért a közlekedés akadozhat, illetve a hétvégi puccskísérlet miatt rengeteg a Törökországban rekedt turista, így sorban állásra, tömegre lehet számítani.

Az RTL Klub híradójának nyilatkozva egy magyar nő azt mondta, Isztambul érintésével utazott volna Japánból Budapestre, azonban a gépüket átirányították egy kisebb török repülőtérre, ahol 15 órát kellett várakozniuk. Rédei Daniella elmondta, bár a török hatóságoktól és a reptéri dolgozóktól sem kaptak túl sok információt, a legtöbb utazó türelmesen várakozott, és bár kaotikus jelenetek zajlottak a reptéren, pánikhangulatot nem lehetett tapasztalni.

A repülőtereken megnövekedett várakozási időre és különleges biztonsági ellenőrzésekre lehet számítani
A repülőtereken megnövekedett várakozási időre és különleges biztonsági ellenőrzésekre lehet számítani

A jelenlegi helyzet már nyugodtnak tekinthető, és bár itt-ott még látni katonai járműveket az utakon, illetve a török elnöki palotánál például még kiégett autók is láthatók, Isztambulban már újranyitották a hidakat, megindult a forgalom.

Egy szintén az RTL-nek nyilatkozó, Törökországban élő magyar nő szerint már alig érezni valamit a történtekből. Hétvégén ugyan szokatlanul csendesek voltak az utcák, de a tengerpartok tömve voltak. A boltok polcai azonban kiürültek és a bankautomatákat is kiürítették az emberek.

Most indulnánk Törökországba nyaralni, lemondjuk?

Bár az amerikai külügy-minisztérium nem tanácsolja állampolgárainak az utazást, a magyar külügy nem adott ki hasonló útmutatást. A magyar konzuli szolgálat weboldalán jelenleg annyi szerepel, hogy a Törökországban tartózkodók folyamatosan figyeljék a helyzettel kapcsolatos híradásokat, és ha lehet, ne hagyják el a szálláshelyüket. Az országba utazóktól azt kérik, hogy regisztrálják magukat a honlapon, illetve azt javasolják, hogy szükség esetén a magyar külképviseletek alábbi telefonszámain érdeklődjenek az utazók:

Ankarai Magyar Nagykövetség: +90 533 699 3694
Isztambuli Magyar Főkonzulátus: +90 533 735 8715

A nagyobb városokba utazók számíthatnak forgalomkorlátozásokra és demonstrációkra is – utóbbiakat az esetleges rendbontások miatt érdemes elkerülni. A magyar külügy arra is figyelmeztetett, hogy a török hatóságok lezárták a török–bolgár határátkelőket, és bár az országba Bulgária felől be lehet lépni a Kapitan Andreevo/Kapikule határátkelőhelyen, kifelé nem járható az út, mindkét oldalon több kilométeres torlódásra lehet számítani. A tengerparti üdülőövezetekben a helyzet rendezett, ezeken a helyeken jelenleg nem számítanak rendkívüli eseményekre.

Aki most indulna Törökországba nyaralni, illetve aki most utazna haza, számítson fennakadásokra és megnövekedett várakozási időkre, a repülőtereken is, ahol kibővített biztonsági ellenőrzésekre lehet számítani. Emellett érdemes lehet még itthon készpénzt felvenni, mivel a török ATM-ekből elfogyhatott a helyi valuta. A legtöbb légitársaság már a megszokott menetrend szerint üzemel.

További cikkek a törökországi puccskísérletről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top