Utazás

Fekáliával szennyezett ivóvíztől betegedtek meg több mint 4 ezren

Több mint 4 ezer ember betegedett meg Barcelonában, miután emberi fekáliával szennyezett ivóvízből ittak. A bélrendszert megtámadó vírust tartalmazó palackos ivóvizet Andorráról szállították a katalán fővárosba.

Emberi fekáliával fertőzött palackozott ivóvíztől betegedett meg 381 vállalat több mint négyezer dolgozója Barcelonában és Tarragonában – közölte a katalán közegészségügyi hivatal (ASPC) hétfőn. Spanyolország katalánok lakta területén eddig ez volt a legtöbb megbetegedéssel járó, ivóvíz okozta fertőzés.

Az ivóvízben talált norovírus felelős a hasi fájdalommal, görcsökkel, hasmenéssel, hányással járó gyomor- és bélrendszeri gyulladásért. Az ASPC tájékoztatása szerint nem valószínű, hogy a betegek száma tovább emelkedik, április 18. óta ugyanis nem jelentettek újabb eseteket.

A katalán cégekhez nagyméretű ballonokban szállított ivóvíz Andorrából származik, ott is palackozták, a hatóságok úgy vélik, a vírusfertőzés forrását is a hercegségben kell keresniük. A vízmintákat a gyártótól már bekérték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top