Utazás

Rió, 2016: 11 halottja van eddig az olimpiának

Rio de Janeiro szövetségi állam építésügyi felügyeletének vezetője, Robson Leite elkeserítőnek nevezte ezt az adatot, és kihangsúlyozta, hogy "egy egész futballcsapatra való" munkást veszítettek el egyetlen városban.

Leite elmondta, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságot előkészítő építkezéseken országszerte összesen nyolc ember halt meg, a 2012-es londoni játékok építkezésein pedig egyetlen halálos áldozatot sem jegyeztek fel.

A főellenőr 2013 óta eltelt időszakra vonatkozó adatai szerint az olimpiai építkezések közül a riói metró bővítésén történt a legtöbb baleset (egyedül itt három munkás vesztette életét), két ember pedig a versenyek többségének helyet adó Olimpia Park építkezésein lelte halálát.
Leite szerint a 11 halálos baleset egyike sem tekinthető teljesen véletlennek, mindegyik tragédia mögött a bűnös gondatlanság vagy a műszaki biztonsági előírások be nem tartása húzódik meg.
Nem zárta ki, hogy a balesetek a munkálatok rossz tervezésével és a sietséggel függenek össze, miután több olimpiai objektum építése is késésben van.

A 31. nyári olimpiai játékokat augusztus 5-e és 21-e között tartják Rio de Janeiróban, és ez lesz az első olimpia Dél-Amerikában. A paralimpia versenyei néhány héttel később, szeptember 7-e és 18-a között zajlanak majd.

Vasárnap kiderült, hogy Rióban egy szír menekült is fáklyavivő lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top