Utazás

Hamarosan már állóhelyek is lesznek a repülőkön

Hamarosan sokkal kényelmesebben utazhatunk a repülőgépek turistaosztályain is, ugyanis a jelenlegi üléseknél komfortosabb székek bevezetését tervezik a repülőgép-társaságok.

Szakemberek már dolgoznak azon, hogy komfortosabb, kényelmesebb és biztonságosabb üléseket szereljenek a repülőgépek turistaosztályaira is. Több olyan elképzelés is napvilágot látott, mint a soronként három helyett két és fél ülés beépítése, de gondolkoznak a biztonságos állóhelyek kialakításán is.

A walesi székhelyű Rebel Aero cég olyan székeket fejlesztett ki, amelyeket biztonsági öveit álló helyzetben is be lehet csatolni. A koncepció lényege, hogy az ülőlapot – hasonlóan a légiutas-kísérők székeihez – az utasok fel tudják hajtani. A különleges ülésekhez egy, a hátat is rögzítő, hárompontos biztonsági övvel csatolhatják be magukat.

A cég vezetője a Flightglobal című szaklapnak elmondta, ezt az övfajtát az Asiana Airlines 2013 júliusi, San Franciscó-i balesete után kezdték először alkalmazni, mivel abban a balesetben sokan a spirális mozgás miatt sérültek meg, amely ellen a jelenleg használatos keresztirányú öv nem nyújt védelmet. Az új övek használatával annak is kisebb lesz az esélye, hogy az utasok az előttük lévő ülésekbe beüssék a fejüket.

A cég várakozásai szerint hónapokon belül megkaphatják székükre a tanúsítványokat, így azokat egy éven belül a kereskedelmi járatokon is bevezethetik.

Korábban Michael O’Leary, az ír Ryanair diszkont légitársaság vezérigazgatója nyilatkozott arról, hogy gépeiken állóhelyeket vezetnének be, a lehetőséggel ugyanis még többen utazhatnának a repülőgépeiken.

A német SII a széksort variálná meg, amely a keskeny törzsű gépeknél általában három, széles törzsűeknél elhelyezéstől függően három vagy négy egymás mellett lévő, egybeépített széksorból áll. A cég a széles törzsű gépek hátsó soraiba fejlesztett ki egy két és fél székből álló konfigurációt, amelyet kisgyerekkel utazóknak vagy túlsúlyos utasoknak ajánlanának.

Kényelmesebbek lehetnek a repülők turista osztályainak ülései

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top