Utazás

Három arab nő vezetett egy repülőt, pedig az autó is tiltott nekik

A Royal Brunei Airlines történelmében fordulópont következett: három női pilóta vezetett egy gépet Bruneiből a szaúd-arábiai Dzsebbába.

Sőt, ha ez még nem lett volna elég a nők európai értelemben vett egyenjogúságát megkérdőjelező Szaúd-Arábiában, akkor azért is foghatták a fejüket a helyiek, hogy a gép további személyzete is kizárólag nőkből állt.

Az origo.hu Daily Mailre hivatkozó beszámolója szerint a Boeing 787 Dreamliner egy olyan országban szállt le, ahol a nők még autót sem vezethetnek.

Forrás: AFP/Royal Brunei Airlines
Forrás: AFP/Royal Brunei Airlines

Sharifah Czarena Surainy kapitány, Dk Nadiah Pg Khashiem Sariana Nordin első tisztek Brunei függetlenné válásának napján repültek Bruneiből a szaúd-arábiai Dzseddába. Brunei hivatalos vallása az iszlám, a szultán pedig egyben az ország vallási vezetője is, ám az utóbbi időben egyre inkább arra bátorítják a nőket, hogy a korábban férfiak által dominált foglalkozásokban is vállaljanak munkát. Sharifah Czarena Surainy például 2012-ben az első női pilóta volt az állami légitársaságnál.

300 fő is felfér erre a gépre. Fotó: wikipedia
300 fő is felfér erre a gépre. Fotó: wikipedia

Kapnak hideget-meleget

A mérföldkőnek számító járat azért is kapott nagy visszhangot, mert épp Szaúd-Arábiában volt a célállomása. Az öböl-menti országot gyakran éri kritika azért, hogy az iszlám vallási vezetők szigorú szabályokat vezettek be a nők mindennapi életének korlátozására, például autót sem vezethetnek.

Ilyen hosszú utat tettek meg. Forrás: Flightradar24.com
Ilyen hosszú utat tettek meg. Forrás: Flightradar24.com

A mostani esemény ellenére Bruneit is bírálják az emberjogi szervezetek. A Nagy-Britanniától 1984-ben függetlenné váló szultanátusban épp most térnek át a saríán alapuló törvényekre. 2014-ben lépett életbe az első fázis, amely börtönnel sújtja a homoszexualitást, az ellenkező nem ruháinak viseletét, az abortuszt, a lopást és az alkoholfogyasztást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top