Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Utazás

Nagy mennyiségű esővel köszönt be a március

Nagy mennyiségű esőre, ezzel együtt az ország több területén belvízre kell számítani március első napjaiban. Az OMSZ az erős szél és a jelentős csapadék miatt keddre első fokú figyelmeztetést adott ki.

Kedden az ország nagyobb részén egész nap esőre kell számítani. Az Észak-Dunántúl és az Északi-középhegység magasabb területein előfordulhat havas eső és havazás is, akár több centiméter hó hullhat.

A hajnali óráktól fokozatosan megerősödő szél a Dunántúl északi felén helyenként elérheti a 60-70 kilométer/órás sebességet. Az erős szél miatt Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. A várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád, illetve Pest megyére és Budapestre adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést.

A februárban esett kiadós, a sokévi átlagot két-háromszorosan meghaladó csapadék az Alföldön már jelentős belvízgondot okozott. Az időjárás-előrejelzések szerint márciusban is jelentősebb mennyiségű csapadékra kell számítani, amely tovább rontja a belvízzel elöntött területek állapotát, az érintett területek nagysága nőhet – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Címlap

top