Utazás

Ez a magyar buszvezető a hét kedvence

Vannak még jó és lelkiismeretes emberek, akik törődnek másokkal, legalábbis ilyen és hasonló kommentek érkeztek egy közösségi oldalon arra a bejegyzésre, amit egy hálás anyuka osztott meg.

Kedden délután öt órakor egy 11 éves kislány, az iskolából hazafelé, véletlenül rossz távolsági buszra szállt. Budajenőről indult haza a kislány, de csak kicsit később vette észre, hogy nem arra a járatra ült fel, amivel haza akart menni. Talpraesett volt, mert odament a vezetőhöz, és megkérte, hogy tegye ki a következő megállóban, mert ezzel a busszal nem tud hazamenni. Ekkor megdöbbentő dolog történt: a buszvezető nemcsak megállt és kitette a gyereket a megállóban, hanem megvárta vele a szüleit. Mindez a Budakeszi úton lévő Erdészlak nevű megállóban történt.

Le a kalappal a buszsofőr előtt

A kislány miután szólt a sofőrnek, hívta a szüleit is, akik azonnal elindultak érte. Ők lepődtek meg a legjobban, amikor meglátták, hogy a volánbusz és utasai türelmesen várnak a megállóban a kislánnyal együtt. A sofőr ugyanis nem akarta egyedül hagyni a gyereket, és úgy gondolta, hogy az a legjobb, ha megvárja a szülőket, mert úgy tuti, hogy biztonságosan hazaér a kislány. Hatalmas respekt a lelkiismeretes és jószívű sofőrnek, és minden tisztelet az utasoknak, akik nyugodtan asszisztáltak ehhez! A történet egyáltalán nem sablonos, a legtöbb ember nem foglalkozik mások gondjaival, és inkább közömbös, mint segítőkész. A meglepett szülők nem győzték hangsúlyozni a közösségi oldalon, hogy mennyire hálásak az emberséges vezetőnek, aki nem hagyta magára a gyereküket.

Itt olvashatsz még többet hétköznapi csodákról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top