2015. November 20.

Így lehetne repülni terrorizmusveszély és fáradtság nélkül

A párizsi terrortámadások, de főleg az orosz utasszállító felrobbantása miatt most újra terítékre került a légi közlekedés szigorítása. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy elképzelhető egy módszer, ami ha nem is 100, de mondjuk 98%-os biztonsággal garantálja, hogy többé egy gépet sem fognak eltéríteni vagy felrobbantani?

Horowitz Katalin

Mielőtt továbbmennék, le kell szögeznem, hogy szigorúan gondolatkísérletről van szó, de erre a pár percre játsszunk el a gondolattal. Az ötlet lényege, hogy a repülni kívánó utassal a következő történik: szépen becsomagolja a bőröndjét, majd felveszi a pizsamáját és befekszik az ágyába. Ekkor megérkeznek a légitársaság munkatársai, köztük egy szakképzett aneszteziológussal, beadják az altatót, a kedves utas pedig az általa választott úti cél egyik szállodai szobájában tér magához, mellette a bőröndjével.

Mennyivel kényelmesebb lenne végigaludni a repülőutat? (Fotó: Tumblr)

Nincs idegeskedés, nincs sorban állás a reptéren, nincs cipőlevétel a biztonsági vizsgálatnál és attól sem kell tartani, hogy a két sorral hátrébb ülő arc egyszer csak összepattint egy üdítős dobozból és pár szál drótból összetákolt bombát és felrobbantja a gépet.

Altatás? Te normális vagy?

Persze, tudom, az altatás nem játék, mindenféle kockázatai vannak, és amúgy sem lehet mindenkit bealtatni, főleg a kisgyerekek és idősek esetében problémás ez a sztori. De mert ez gondolatkísérlet, tegyük fel, hogy létezik olyan altató, amivel az egészségügyi kockázatok kiküszöbölhetők. Illetve vegyük számításba, hogy közelítő becslés szerint naponta mintegy 85–88 ezer repülő emelkedik a magasba világszerte, ez pedig több millió utast jelent, akiknek jelentős része nem esik bele az előbbi kategóriába.

Illetve elképzelhetünk egy olyan megoldást is, ahol az altatós utazás önkéntesen választható, így aki megteheti, és szeretné megkímélni magát a már fent említett macerától, az megrendeli ezt mint szolgáltatást. Ezen a ponton kettéválik az utasforgalom, egy részük a szuperbiztonságos “alvó” járatokon utazik, míg a többiek mehetnek a reptérre sorban állni és a biztonsági ellenőrzéseken átesni. Nem tudom, ki, hogy van vele, de ha egyébként az egészségi állapotom megengedi, valószínűleg simán arra szavaznék, hogy a saját ágyam után a szállodában ébredjek fel, rohangálás, csomaghurcolás és a borzasztó utastípusok közelsége nélkül. Ja, a félősöknek még egy ok: ha valami csúnya véletlen során esetleg lezuhanna a gép, megúszhatjuk az ezzel járó rettegést, pánikot és fájdalmat is. Tisztán, csendesen, mély álomban.

Elveszett csomag

Persze, ez a módszer főként hosszabb utak esetében alkalmazható, egy kétórás Budapest – Londonért valószínűleg senki sem vállalná be az altatást. De aki már repült ennél hosszabb távon, esetleg egyik kontinensről a másikra, az bizonyára pontosan ismeri a negyedik óra után megduzzadó boka, a szemcsés képernyőn futó, agyonjátszott slágerfilmek, illetve a kötelezően, minden repülőn leállíthatatlanul üvöltő csecsemő elrettentő hatásait.

Innentől már csak azt kell megoldani, hogy az édesen alvó utasokat – akiket elképzelésem szerint koporsóra emlékeztető, légkondicionált ládákban tolnának át a reptér betonján – ne keverjék el ugyanúgy, mint az időnként a világ másik felén kikötő bőröndöket. De ha már egy ilyen transzportládában fekszik valaki, ott biztosan lesz hely egy gurulós táskának, meg a ridikülnek is.

Így kimaradna ugyan a reptéri duty free varázsa, illetve – aki szereti – a fedélzeti étkezés is, további előnye viszont, hogy azok számára, akiknek a repülés maga a rettegés (tériszony, klausztrofóbia vagy egyéb miatt), azoknak sem kellene többé remegő lábakkal kimenni a reptérre. A módszer az Ötödik elem című filmben is remekül bevált, így van reményem, hogy a jövőben megvalósulhasson a repülés az álmok szárnyán.