Utazás

Szexista űrutazásra zártak össze 6 nőt

Hat nőt zártak össze nyolc napra egy virtuális űrutazásra orosz tudósok, akik arra keresik a választ, hogy hogyan viselkedne a világűrben egy kizárólag nőkből álló legénység.

“Szeretném azt kívánni, hogy ne legyen konfliktus, de, ahogy mondani szokták, két háziasszony nehezen fér meg egy konyhában” – jelentette ki Igor Usakov, az Orvosbiológiai Intézet (IBMP) igazgatója, amikor elindította a  virtuális holdutazást, melyet sokan szexistának tartanak. És nem minden alap nélkül.

Az egyforma vörös kezeslábasba öltözött hat önkéntes ezután átlépett az űrutazások fizikai és lelki hatásainak kutatásairól ismert intézetben berendezett kísérleti helyiségek bejáratául szolgáló zsilipkapun.

A Holdra és a visszautazást utánzó kísérletben egy orvosnő és egy pszichológusnő is részt vesz. A virtuális utazás során a hat űrhajósnő különböző pszichológiai és biológiai kísérleteket is elvégez. Idén az IBMP hat férfit is összezárt 520 napra egy Mars-utazást szimulálva. 

Szexista űrutazásra zűrtak össze 6 űrhajósnőt

A kísérlet pszichológiai szempontból rendkívül érdekes – mondta sajtótájékoztatóján Igor Usakov. “Most első ízben vesz részt ilyen legénység hasonló szimulációs kísérletben. Érdekes lesz látni, hogyan kommunikál egy női legénység” – mondta Szergej Ponomarjov, a kísérlet vezetője. 

“Eddig sosem volt kizárólag női legénység a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Úgy gondoljuk, hogy a világűr jövője ugyanúgy férfias, mint nőies, és be kell hoznunk azt az időszakot, amikor sajnálatos módon nem küldtünk elegendő nőt a világűrbe” – tette hozzá.

Oroszország küldte az első nőt a világűrbe 1963-ban, a nők azonban a későbbiekben kisebb részt vállaltak az orosz űrprogram fejlesztésében. Tavaly küldte Moszkva a negyedik női kozmonautát a világűrbe Jelena Szerova személyében. Az űrhajósnő elpanaszolta, hogy a visszatérése után megkérdezték tőle, hogyan mosott hajat az ISS-en, holott a férfi űrhajósoknak nem kellett ilyen kérdésre válaszolniuk.

Az új kísérlet bemutatásakor az újságírók kérdései ismét akörül forogtak, hogyan bírja ki egy hétig a hat nő férfi vagy sminkelés nélkül. “Nagyon szépek vagyunk festék nélkül is” – válaszolta Darja Komisszarova. “Dolgozunk, és amikor dolgozunk, nem gondolunk férfiakra vagy nőkre” – tette hozzá kolléganője, Anna Kumaszaul.

Az expedíció vezetője, Jelena Lucsnickaja remélte, hogy nem történik semmilyen kellemetlenség. “Bizonyos vagyok abban, hogy megvan a műveltségünk és a személyes kvalitásaink, hogy minden rendben menjen” – hangsúlyozta.

Ötvennégy évvel az első űrhajós, Jurij Gagarin utazása után Oroszország embert szeretne küldeni a Holdra, a vetélkedésben az amerikaiak 1969-ben ugyanis ebben megelőzték. A Hold-utazást 2029-re tervezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top