Utazás

Úgy tűnik, nagyon sok magyar nő szeretne világgá menni

India nagyon veszélyes nőként, főleg ha teljesen egyedül kelsz útra egy nagy, piros hátizsákkal. Vagy mégsem?

Lehet, hogy egy nyugati ország több veszélyt rejt? Vígh Bori, a backpacker.hu utazója elárulta. A budapesti Párbeszéd Háza hétfő este 7 órakor tömve volt nőkkel. Egyetlen férfi volt csupán a teremben, ő a technikus volt, aki beállította Vígh Bori, a backpacker.hu blog világutazójának a mikrofont, hangosítást, vetítéshez szükséges fényviszonyokat. Több száz nő ült be az Egyedül, nőként a nagyvilágban című előadásra, amelynek nyitómondata valahogy úgy hangzott Boritól: (a tömegből ítélve) úgy tűnik, sokan szeretnénk, mi, nők, világgá menni.

Nos igen, én is leginkább azért mentem el, egyrészt, hogy lássam és halljam Borit élőben, másrészt hogy nyerjek egy kis inspirációt, ami valami mágikus erővel végre kihúzhat a taposómalomból, a hitelek és számlák ördögi köréből. Egy kis bátorságot, egy nagy lökést, motiváló mondatot szerettem volna hallani, hogy még ha nem is világgá menni, de képes legyek végre out of the box gondolkozni, venni egy nagy levegőt, és csinálni valami olyat, amit eddig nem.

A folytatásért kattints a Girlpower caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top