Utazás

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

Sokan ódzkodnak attól, hogy skandináv országokba kiránduljanak egy-egy hosszú hétvégére. Egyrészt az ottani árak, másrészt az időjárás miatt. Azonban fapados járattal már néhány ezer forintért válthatunk repülőjegyet Malmőbe, Svédország harmadik legnépesebb városába, ahol könnyen találhatunk olcsó szállást is néhány éjszakára. Az ország legdélebbi pontján fekvő, 280 ezer lakosú településről 21 kilométeres hídon át érhető el Koppenhága, ahová vonattal 35 perc alatt villámgyors kirándulást is tehetünk.

Öt látnivaló, amit érdemes felkeresni Malmőben

1. Mindenképpen keressük fel a Lilla torgot, a szép, régi házakkal szegélyezett, hangulatos terecskét. Különösen az esti órákban érdemes idelátogatni a kis éttermekbe, vendéglőkbe.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

2.  A Fő téren (Stortorget) találunk egy lenyűgöző városházát és X. Károly Gusztáv lovas szobrát. A szökőkútnál pedig akár szomjunkat is olthatjuk.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

3. Ha szép képeket, szobrokat és bútorokat, valamint művészeti alkotásokat szeretnénk megcsodálni, keressük fel Skandinávia legrégebbi reneszánsz kastélyát. Viszont jól osszuk be az időnket, mert a Malmöhaus már délután négykor bezár!

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

4. Bár a világhírű különleges toronyépület belsejébe nem juthatunk be (lakások, apartmanok vannak benne), mindenképpen vessünk egy pillantást a Turning Torso furcsán csavart építményére. A 190 méter magas és 54 szintes tornyot, Santiago Calavatra spanyol építész alkotását, 2005 augusztusában adták át, és a moszkvai Triumph Palace után Európa második legmagasabb épülete. Kilenc darab 5 emeletes kockát csavar el a tervező úgy, hogy a legalsó helyzetéhez képest a legfelsőé 90 fokos eltérést mutat. A lift rendkívül gyorsan, mindössze 38 másodperc alatt ér fel a legfelső szintre.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

5. Sétáljunk egyet a tengerparton, ahonnan halványan látszik az Öresund, Európa leghosszabb hídja, mely 2000-ben készült el. A tengeren lévő kis szigetet is érinti, ahol a föld alá ereszkedik. A teljes hosszból (21 kilométer) a vonat 4 kilométert alagúton keresztül tesz meg. Négy autósáv is található a hídon, ezek használatáért fizetni kell.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

Öt érdekesség Malmőről

  • A város éghajlata óceáni, a nyár kellemes, ha kiegyezünk a maximális 20-21 fokkal.
  • 1992-ben és 2013-ban itt rendezték meg az Eurovíziós Dalfesztivált.
  • Itt született Hoffmann Mónika, magyar származású énekesnő.
  • Az 1658-as roskildei béke megkötésekor került át Svédországhoz, addig Dánia része volt.
  • Viszonylag kicsi az óváros, gyalog is el tudunk jutni minden nevezetességhez.

Öt látnivaló, amit érdemes felkeresni Koppenhágában

1. A legismertebb látványosság kétségkívül a Kis hableány szobra, melyet a kikötőben találunk, néhány méterre a parttól (Langelinie part). Andersen felejthetetlen mesehőse egy sziklán hever, onnan néz vágyódva a távolba. A történetből balettet készítettek, ami úgy meghatotta  a Carlsberg sörfőzde tulajdonosát, hogy megrendelte a szobrot. Sajnos az eltelt másfél évszázad alatt többször megrongálták a bájos sellő alakját, így helyreállításra szorult.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

2. Érdemes elsétálnunk a dán királyi család rezidenciájához, az Amelienborg Palotához. Minden délben megtekinthető az ünnepélyes őrségváltás, de megnézhetjük a rokokó épület egyik földszinti részét is, valamint a királyi ékszerekre is vethetünk egy pillantást.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

3. A palotát és a többi híres és szép épületet hajókázás közben is láthatjuk, ha Nyhavnnél útnak indulunk. A csatornákon vezető úton elhaladunk a Christianborg Palota, a Parlament, a tőzsde épülete és a Kis hableány szobra mellett is.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

4. A jellegzetesen kör alakú toronyból, a Rundetaarnból nagyszerű panoráma tárul elénk 35 méter magasból, ha van rá időnk, ne hagyjuk ki!

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

5. Sétálgathatunk a hippinegyedben, szórakozhatunk a Tivoli Vidámparkban, vagy az Amagar Strandpark fehér homokos tengerpartján napozhatunk és fürödhetünk.

20 ok, amiért érdemes elutazni egy skandináv városba

Öt érdekesség Koppenhágáról

  • A dán fővárost a világ egyik legélhetőbb és legjobban kialakított városának tartják.
  • Leghíresebb étterme, a Noma kétszer nyerte el a világ legjobb étterme címet.
  • A dánok környezettudatosak (2009-ben klímakonferenciát is rendeztek Koppenhágában), sok bioételt fogyasztanak, sőt biosört is isznak.
  • Érdemes biciklivel bejárni a várost (a helyi lakosok negyven százaléka közlekedik kerékpárral), mivel egyrészt ingyen használhatjuk ezeket a városi járműveket, másrészt 350 kilométernyi kiválóan kiépített (még jelzőtáblákkal is ellátott) kerékpárút található itt.
  • A várost csatornák hálózzák be, ahol gyorsjáratú vízibuszok közlekednek meglehetősen sűrű menetrend alapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top