Utazás

“Kizárt, hogy ellenőrzés nélkül jutott fel a gépre a pengés támadó”

Kedden megpróbáltak eltéríteni egy Münchenből Budapestre tartó járatot. Egy magyar utas teperte le azt a koszovói menekültet, aki pengével támadt az egyik stewardessre. Bár elterjedt az a hír, hogy a férfi kikerülhette a biztonsági kapukat, a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint ez elképzelhetetlen.

Bár a maláj gép rejtélyes eltűnésével szerencsére egy napon sem említhető a keddi kényszerleszállás története, azért ez utóbbin is érdemes elgondolkodni biztonsági szempontból. Mint ismeretes, kedden egy gép, ami Münchenből jött volna Budapestre, visszafordult a német városba, miután az egyik utas pengével fenyegetett meg több légiutas-kísérőt. Az elkövető egy koszovói férfi, aki korábban engedély nélkül utazott be Németországba.

Hős született

A gép hátsó részében ülő Muslim H. a felszállás utáni pillanatban kapta el az ötvenéves légiutas-kísérőt. Az albán férfi hirtelen felpattant, és a nála lévő négy centi hosszú pengét a nő torkához szorította. Majd egy felé induló másik hölgyet is megfenyegetett, és ezután döntött úgy, hogy a fedélzeti mosdó felé veszi az irányt. Úgy tudni, eközben kiabált ugyan, de senki nem értette, mit mond. A 444.hu egyik olvasója, aki ezzel a géppel utazott, azt írta a lapnak, hogy “felszállás után még emelkedtek, amikor azt hallotta, hogy egy női hang kiabál: segítsen valaki, lehetőleg egy erős férfi. Hárman vagy négyen felpattantak, akkor már nem nagyon lehetett látni semmit. Csak azt éreztük, hogy a gép elkezd nagyon gyorsan süllyedni, aztán emelkedni, mint a filmekben”.

A lap azzal a férfival is beszélt, aki végül leteperte az elkövetőt. “Gondolkodás nélkül előrerohantam a 23. sorból” – mondja Konka Csaba, aki floridai nyaralásából utazott Budapestre, müncheni átszállással. A légiutas-kísérők közül végül hárman sérültek meg könnyebben. Az utasok szerint a személyzet profi volt, a hátsó ajtón szállítottak le mindenkit, ételt és vizet osztottak a leszállás után.

Kihasználta a helyzetét

Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi igazgatója azt mondta az InfoRádiónak, a koszovói állampolgár azért fenyegette meg az utaskísérőket, mert nem akart Magyarországra menni. Németország kitoloncolta, mert a német törvények szerint nem volt engedélyezett már a beutazása sem, így az elmúlt négy hetet fogságban töltötte Passauban. Mint mondta: “a visszafordulás az ilyen helyzetekre előírt protokoll része.” A német rendőrség és forgalmi hatóság vizsgálatot indít az ügyben.

De hogyan vihet fel bárki egy pengét egy repülőre a szigorú ellenőrzési pontokon keresztül? A férfi feltehetőleg kihasználta a helyzetét: mivel kitoloncolták, rendőrautó vitte a repülőgéphez, így kikerülhette az ellenőrző kapukat – olvasható több helyen a “megfejtés”. 

Ugyanakkor a Nők Lapja Cafénak nyilatkozó repülésbiztonsági szakértő, Koloszár Péter teljesen elképzelhetetlennek tartja, hogy bárki biztonsági átvilágítás nélkül szálljon fel egy gépre. “A praxisomban sokszor volt gond a kitoloncolt emberekkel, rájuk mindig külön figyelt a személyzet. Őket mindig külön vitték fel, és sokszor már a gépre sem akartak felszállni: hiszen nem jószántukból távoztak az adott országból. Ezért a stewardessek is tudták, hol ül az illető, a fogadó repülőtér biztonsági emberei azonnal megjelentek, az útlevelüket sem vihették magukkal, az a pilótánál volt letétben a leszállásig. Sosem lehet tudni, min kattan be valaki, ezért ezekre az élethelyzetükből adódóan eleve feszült személyekre kitüntetett figyelem jut mindig” – mondja Koloszár. 

Nehéz tehát magyarázatot találni minderre, különösen annak fényében, hogy 2001. szeptember 11-e után nagyon szigorú ellenőrzések folynak a világ repterein.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top