Utazás

Hódít a világ első Twitter-szállodája

Bár általában akkor megyünk szabadságra, ha szeretnénk kivonni magunkat a forgalomból egy időre, vannak, akik ilyenkor sem tudnak elszakadni az internettől és a nyüzsgéstől. Számukra nyílt meg a Twitter-élményhotel, amely máris a fiatalok kedvence lett.

A Melia spanyol szállodalánc mallorcai hoteljába lépve úgy érezhetjük magunkat, mintha egy virtuális térbe kerülnénk. Bárhová nézünk, a kék madaras Twitter-dizájn tekint vissza ránk, amely azt sugallja: élj online! A @SolWaveHouse Hotel néven futó komplexum a közösségi oldal arculatát tükrözi minden téren, még a koktélok is világoskék színűek.

Csekkolj be 184 karakterben!

A 184 tengerre néző szoba egyikét elfoglalva bármit elintézhetünk tweetek segítségével, ki sem kell kászálódnunk az ágyból vagy a medencéből. A vendégek ugyanis 140 karakterből álló szöveges üzenetek segítségével adhatják át kívánságaikat a személyzetnek. A helyszínen működő SocialWave nevű virtuális közösséghez kapcsolódva a látogatók megismerkedhetnek egymással is, ha személyesen nincs hozzá kedvük.

Megnézem
Összes kép (1)

Partihotel

Az idelátogatók jobb, ha felkészülnek arra, hogy talán fáradtabban mennek majd haza, mint ahogyan érkeztek. Itt ugyanis egy percre sem lehet unatkozni: a ház igazi partihotelként funkcionál. Az állandó pörgést élménymedencékkel, partikkal, gasztronómiai ínyencségekkel és egész napos élőzenés koncertekkel biztosítják. A bulizók új élményekkel gazdagodnak, amelyeket saját készítésű fotóikkal illusztrálva megosztanak a Twitteren.

Érdekes hotelek még a nagyvilágból

A portugáliai Alentejo régióban található különleges szálloda a hotelszobák kényelmét a homokos part élményével ötvözi. A rusztikus stílusú, vízparti nyaralók belsejében is homokos a talaj, így például az ágyból felkelve vagy étkezés közben is puha homokot érezhetünk a talpunk alatt. Persze nyilván azt sem lehet megúszni, hogy az ágyneműre is kerüljön egy kevés a homokból, ami viszont már határozottan kevésbé kellemes.

Hódít a világ első Twitter-szállodája

 
2011-ben, csaknem ötszáz méter magasban nyitott meg a világ legmagasabban fekvő szállodája, a hongkongi Ritz-Carlton. A lenyűgöző luxushotel tériszonyosoknak nem igazán ajánlott.

Hódít a világ első Twitter-szállodája
 

Nemcsak Twitter-szálloda van, de antikütyühotel is. Egyre több szálloda csomagajánlataiban szerepel ugyanis a digitális méregtelenítés, amelynek feltételeként a a szállóvendég vállalja, hogy minden kütyüjét otthon hagyja, illetve leadja azokat a szálloda recepcióján. Az újdonság a szállodák legújabb akciója a mindent maguk mögött hagyó vendégek elcsábítására: akár 20 százalék kedvezményt is kaphat az a nyaraló, aki vállalja a kütyümentes vakációt.

És az őrületnek még nincs vége. Egy élelmes brit taxisofőr mini szállodaszobává alakította át a taxiját a 2012-es londoni olimpia idejére.

Hódít a világ első Twitter-szállodája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top