Utazás

Szuper sétaútvonal gyerekkel Budapesten – rengeteg felfedeznivaló!

Gyerekkel azért jó barangolni, mert egészen más szemmel látod a várost. Egy páternoszter, egy megfelelően csúszó korlát vagy két egymásra néző tükör varázslatossá teheti a kötelező köröket. Bloggerünk sorozatának első részében egy másfél órás sétát mutat be Budapest 11. kerületében.

Kislányom sikítozott az örömtől, amikor megtalálta a szobrokat – amiért arra mentünk. A Bartók Béla 33 zárva volt, így becsengettünk a bélyeges nénihez, aki meglepődött, de aztán örömmel fogadott bennünket, és azt mondta, gyerekes bélyegcsomagjai is vannak. Megcsodáltuk  a kínálatát (ciki, de a kislányom a múlt hétig nem tudta, hogy mi az a bélyeg…) A bolt tematikus kínálatából pedig kerülhet a lurkóknak valami érdekesség (450 Ft egy csomagnyi): focis, gombás, vonatos sorozat… Így kezdődött bloggerünk és kislánya érdekes sétája a Bartók Béla úti  háznál, ahol természetesen bent is körülnéztek és rengeteg különlegességre bukkantak. Blogerünk irányított kérdésekkel segítette a felfedezést, és mindenkinek ezt javasolja:

1. Nézzék meg a lépcsőket, és mondják meg, honnan tudható, hogy egykor piros szőnyeggel volt beborítva! (a lépcsőkön megtalálhatók a fém bütykök nyomai, amelyek a szőnyeget tartották)

2. Nézzék meg a burkolatokat: hányfélét számlálnak meg? vajon melyik lehetett a legdrágább? (szembetűnő a márvány burkolat a lépcsőházban)

3. Keressenek varázslatos ablakokat! (ha nem tudunk beljebb menni, az ólmozott üveg ablakok látszanak az udvarból is)

4. Hátul (a bélyegesnél) van az istálló: vajon átfér-e a ló a ház bejáratán?

Ha a séta többi úti céljaira, tehát a medencében csücsülő asztalokra és a gellérthegyi csúszdákra is  kíváncsi vagy, látogasd meg az Időtetrisz blogot.

 

Szuper sétaútvonal gyerekkel Budapesten - rengeteg felfedeznivaló!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top