Utazás

Berlinben a kutyákra is kivetik a turistaadót

A turistákkal érkező kutyák után is meg kell fizetni a turistaadót Berlinben.

Az év elején bevezetett adóról szóló jogszabály végrehajtási rendelete alapján a kereskedelmi szálláshelyeken bejelentkező vendégeknek duplán kell megfizetniük a City Tax elnevezésű idegenforgalmi adót, ha kutyát hoznak magukkal a német fővárosba.

Amennyiben a szállásadó külön díjat számol fel a vendéggel érkező állat ellátásért, az adót is kétszeresen kell beszedni. Ugyanakkor kivételek is vannak, a vakvezető kutyák után és a munkavégzés céljából tartott ebek után nem kell megfizetni az extra idegenforgalmi adót, melyet már Olaszországban is bevezettek.

A City Tax bevezetéséről tavaly döntöttek Berlinben. A súlyosan eladósodott város vezetése évi 25 millió eurót vár az új adótól, a bevételt a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére szánják. A kezdeményezést egyebek között azzal indokolták, hogy számos német nagyvárosban, például Kölnben, Hamburgban és Brémában már régen kivetették ezt az adófajtát. Az adót a hotelekben, hostelekben, panziókban, kempingekben és egyéb szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák után kell megfizetni. Alapja a nettó szállásdíj, mértéke egységesen 5 százalék.

Berlinben tavaly 11,3 millió turistát regisztráltak, ami minden korábbinál nagyobb szám és 4,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top