Utazás

Bécs ötödik alkalommal lett a világ legélhetőbb városa

2014-ben egy kutatási intézet sorozatban immár ötödik alkalommal választotta Bécset a világ legélhetőbb városává.

Ez azonban csak egy a számtalan előkelő helyezés közül, amelyet Bécs a különböző nemzetközi összehasonlítások során elért. Az európai “Smart City” rangsorban például a harmadik helyet szerezte meg, emellett pedig a meleg és leszbikus utazók legkedveltebb kulturális metropolisának is számít.

A Mercer nemzetközi tanácsadó intézet minden évben összesen 223 metropolisban vizsgálja meg az életminőséget. A 2014. február 19-én publikált eredmények szerint Bécs kapta a legjobb értékelést. Az osztrák főváros tehát egymást követően immár az ötödik alkalommal lett a világ legélhetőbb városa. A második helyen Zürich, a harmadikon pedig Auckland található. A Mercer-tanulmány többek között a politikai, szociális és gazdasági helyzetet, az orvosi ellátást, a képzési és tanulási lehetőségeket, az infrastrukturális adottságokat, valamint a tömegközlekedést, áram- és vízellátást értékeli. Emellett összehasonlításra kerülnek a szabadidős programok, például az éttermek, színházak, mozik, sportolási lehetőségek; továbbá a fogyasztási termékek elérhetősége az élelmiszerektől kezdve egészen az autókig, valamint a környezetvédelem, a zöld területek nagysága, a légszennyezettség mértéke is szerepet játszik az értékelésben.

Az európai “okos városok” rangsorában Bécs a harmadik helyet szerezte meg – megelőzve többek között Barcelonát, Párizst és Stockholmot.

Megnézem
Összes kép (1)
Megnézem
Összes kép (1)
Megnézem
Összes kép (1)
Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top