nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Út a babáig Babát várok
Helló, második trimeszter, te aztán jól faképnél hagytál

Helló, második trimeszter, te aztán jól faképnél hagytál

Az első három hónap maga volt a rettenet, viszont ajj, de jó, jönnek a cukin gömbölyödő békeidők – gondolta a naiv, ikerterhes minipingvin. Helló, második trimeszter, te aztán jó faképnél hagytál!
NLCafé
f Ajánlom

Túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen kimaradt a második trimeszterem, de több szempontból is nyögvenyelősen alakult a történet, illetve bocsánat, alakul, van hátra vagy két hetem a papírforma szerinti harmadikig. Amikor megtudtam, hogy ikreim lesznek, az első elborult gondolatcunamival a következő kérdés vert fészket a fejemben: ezt mégis, hogy???

Vágtam a centit és vártam a megváltót

Százötvenöt centi, negyvenegynéhány kiló. A siralmas csontozatomról, ízületeimről pedig ne is beszéljünk. Láttam magam előtt a jóképű masszőrfiút, aki kilenc évvel ezelőtt, egy óra gyúrás után fejcsóválva azt mondta, annyira lepukkant állapotban van a hátam és a derekam, ha mostantól napi másfél órát úsznék, az is csak tűzoltásra elég, és ha egyszer teherbe esem, végem lesz, mint a botnak. Na kösz.

Bónuszként igencsak megszenvedtem az első trimeszterrel, volt benne kórház, görcsök, ciszta, étvágytalanság, súlyvesztés, sírás és aggodalom, és kár szépíteni, azért nem egy, nem két hisztiária is. Tudom, ne legyek már ekkora mártír, mások meg hetekig végtelenítve pörgetik az ördögűzőt, vagy szenvednek egyéb kényelmetlenségektől. Bocsi, részemről csak ennyire futotta, vágtam a centit és vártam a tizenharmadik hetet, mint a megváltót.

Mindezek ellenére egy egészen idilli rövidfilmet hoztam össze gondolatban. Láttam magam, ahogy rövid időn belül cuki kis pöttyös ruhában cukiskodom mindenhol a cukin gömbölyödő hasammal, viharvert ketrecharcos el, én leszek a szmötyis télben a saját lágy, tavaszi fuvallatom, haj ragyog, köröm erős, megtapasztalom, milyen, amikor mozog az aprónép, elkezdtünk úgy igazán kapcsolódni. Lesz itt kiságyvásárlás, nullás babazoknik, talán olykor még helyet is kapok a HÉV-en.

kismama ikrek terhesség második trimeszter

Fotó: Getty

Szárba szökkent a második trimeszter

De eltelt a tizenharmadik, majd a tizennegyedik hét, és még mindig olyan voltam, mint egy leharcolt rongybaba. Aztán végre fékeztem egyet, jutott idő pihenésre, töltődésre, fordítottam időt magamra, és lám, szárba szökkent a második trimeszter, én pedig elkezdtem gömbölyödni. Pont olyan cukin, ahogy megálmodtam. Emlékszem, ott ültem a moziban lelki harmóniától ittasan, egy igazán csinos kis szerkóban, haj belőve, a film szuper, én pedig úgy éreztem, na igen, erre gondoltam, pont ilyen egyszerű és kedves pillanatokra vágytam.

Ám alig telt el egy kis idő, és elkezdtem érezni a százötvenöt centit, a negyenegynehány kilót, a hátam, a derekam, és a kellemes gömbölyödésből baromi kellemetlen gömbölyödés lett. Nyilván ezen meg sem kellett volna lepődnöm, csak egy kis matek, okoska. Mégis ott álltam a fürdőszobában fejvakarva, hogy jól van, kisanyám, ints búcsút a szivárványos képsoroknak, és kösd fel a nyanyabugyit, mert belőled bizony időszakosan sem lesz várandós gazella, legfeljebb császárpingvin.

Szóval teltek a napok, egyre kétballábasabb lettem, nem volt időm minimálisan sem hozzászokni, hogy áthelyeződött a súlypontom, éreztem a lépcsőt, az emelkedőt, a táska súlyát. Egyre kevésbé vártam az éjszakákat, a fekvést, a négy-öt ébredést, hogy fókaként kászálódom le mindenről és fel mindenhova. Jobban szomjaztam egy kényelmes tévénéző pózt, mint egy ütős felest. És hol voltak ekkor még a kettessel kezdődő hetek…

kismama ikrek terhesség második trimeszter

Fotó: Getty

Kacifántos a terhességem

Akkor azt gondoltam, ez az én terhesturmixomon a tejszínhab, jön még rá a koktélcserkó és a csokiszórás, aztán majd a csavaros szívószál és valahogy eljutok kettőből a háromba. De barátom, rövid úton rá kellett jönnöm, hogy a poharat még csak meg sem töltötték.

Többször írtam arról, hogy a terhességem igencsak kacifántos. Ennek részeként az én törékeny testemnek – rápakolva az amúgy sem túl barátságos alapcsomagra – meg kellett küzdenie némi felesleges magzatvízzel. Ha jól tudom, egy nő körülbelül átlagosan 1- 1,3 liter magzatvízzel indul neki a szülésnek, na most, engem a huszonkettedik héten csaknem két litertől kellett megszabadítani. Ez csak a felesleg volt.

A megváltó beavatkozás előtt, alig húsz nap alatt a nyifogó, ügyifogyi kismamából egy serpa lett, aki csak 80 évesen kezdte a szakmát. Úgy közelítettem reggelente a tükörhöz, mint valami harapós, ijesztő fenevadhoz. Megvan a kisgömböc? Pont olyan sokkolónak láttam a gyarapodásom hastájékon. Cserébe ekkor a lábaimhoz már nemigen volt szerencsém. A kétballábas pingvinből pedig ötpercenként megállásra kényszerülő lamantin lett egy hasra kötött betonkeverővel, egy időzített bomba. Azt éreztem, egy izmosabb tüsszögés, és úgy esem fecnikre, mintha konfettiágyúból lőttek volna ki. A fenekem, na hagyjuk is, az nagyjából kizsibbadta magát a forgalomból. Hallgattam az ejhákat, a hűhákat, na igen, elvégre nem telt el három hét, és harminchetes terhes lettem.

Szóval kétszer mondtam isten veledet a második trimeszternek, egyszer félig-meddig, egyszer pedig úgy igazán, ajtócsapkodósan, de lám, ideig-óráig a huszonkettedik héten végül mégis visszakaptam egy szeletet belőle: a lábaim látványát, a derekam, és még az éjszakáim is. Azt hiszem, saját magam lágy tavaszi terhesfuvallata már akkor sem leszek, ha fejem tetejére állok, de már annak is nagyon-nagyon örülök, ha a derekam és a fenekem nem fojtja magát féktelen zsibbadásba még két hétig. Változnak az igények, kérem. Aztán lássuk, mit tartogat a harmadik…

Szponzorált tartalom
Megosztás Facebookon