Út a babáig Babát várok
Szponzorált tartalom

Még a szülőszobán is szakdolgozatát írta a kismama

Még a szülés sem állíthatta meg a nőt szakdolgozata határidőre való megírásában.

Nayzia Thomast nem aggasztotta, hogy mindjárt szül, ő csak arra koncentrált, hogy időben befejezze és leadja szakdolgozatát. A Johnson County Közösségi Főiskola végzős pszichológiahallgatója a Twitteren osztott meg egy fotót, amelyen jól látszik, hogy még a kórházi ágyban is szorgosan gépel. Thomas végül sikeresen befejezte a beadandót még éppen a szülés előtt, és ezt a megjegyzést írta a kép alá: 

„Igen, gyerekem lesz, de az államvizsgának még nincs vége.”

Thomas egészen terhessége 39. hetéig bejárt az egyetemre, és részt vett az órákon, a legtöbb vizsgáját pedig megpróbálta előbbre hozni, hogy biztos ne szüljön meg addig. Ez ám a maximalizmus!

Thomas babája azóta megszületett, és bár egészségesen, de az anyánál komplikációk léptek fel a szülés közben, vérátömlesztésre szorult. Anya és gyermeke azóta jól vannak, és otthon tölthették a karácsonyt. Thomas úgy tervezi, hogy egy hónapot marad otthon babájával, és egyáltalán nem gondolja lehetetlennek, hogy így is megszerzi a diplomát. Sőt, mindent meg is tesz érte.

Popsugar

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top