TV-sztárok

Sárközi Ákos leszólta Rácz Jenőt, jött is a válasz

Nincs semmi szokatlan abban, hogy Sárközi Ákos és Rácz Jenő valamiben nem ért egyet, láttunk már ilyet épp elégszer. Erre az adok-kapokra mégis felfigyeltem.

A Konyhafőnök részeiben nemcsak azt jó nézni, ahogyan a versenyzők küzdenek, hanem azt is, hogyan versenyez egymással a két séf. Sárközi Ákos éppen olyan elismerően beszél a kollégájáról, mint Rácz Jenő róla, most mégis egy áttálalás kapcsán furcsa volt tőlük ezt a párbeszédet végighallgatni.

„Nálunk ezt elmosogatnák” – mondta Rácz Jenő, amikor az egyik versenyző burgonyapüréjét kanalazta át Sárközi, aki nem is maradt adósa.
„Jenő, majd akkor beszélgessünk, amikor lesz éttermed, jó? Mert most még nincs.”
„Hoppá! Bocs, hogy közbevágok, de igaza van” – szállt be Fördős Zé is a beszélgetésbe.
„Hát jó, de ő negyven évet várt rá, hogy legyen étterme.”

Rácz Jenő és Sárközi Ákos a Konyhafőnök-visszavágót komolyan veszik – ezt állítja Fördős Zé (fotó: RTL Klub)

Korábban Fördős Zé mondta el, hogy a két séf, ahogy ő fogalmazott, „irtja egymást”, és ő a mérleg nyelve. „Ha Ákos elszállna magától, visszarángatom a földre. Ha Jenő hülyeséget csinálna, ott vagyok, és segítek neki. Szóval megy minden, ahogy elvárhatjuk.”

Zé szerint abban változott az elmúlt évhez képest a helyzet, hogy most mindkét séf jobban küzd a győzelemért. Rácz Jenő akkor azt mondta viccesen, hogy cuki az Ákos, ahogyan küzd ellene, és már csipeszt is beújított, csak hogy jobb legyen, és van már Ákosnak karórája is. Te hogy látod Sárközi és Rácz adok-kapokját?

Itt visszanézheted Rácz Jenő és Sárközi Ákos beszólását, mert a hangsúly sem mindegy: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top