TV-sztárok

Milliós síremléket állítanak Cserháti Zsuzsának

Hosszú évek után végre úgy tűnik, rendeződhet Cserháti Zsuzsa végső nyughelyének sorsa.

Mint korábban megírtuk, 2003-ban 55 évesen elhunyt Cserháti Zsuzsa síremléke a mai napig nem készült el. A farkasréti temetőben egy kis földkupacon álló apró, viharvert fakereszt és pár növény díszíti a legendás énekesnő végső nyughelyét.

Cerháti Zsuzsa

Pár héttel ezelőtt egy kőfaragó mester felajánlott a családnak teljesen ingyen egy félmilliós gránit sírkövet, ez azonban még nem készült el. Agy új és minden eddiginél titokzatosabb adományozó azonban vállalta, hogy teljes egészében finanszírozza Cserháti Zsuzsa síremlékét, a család eredeti tervei szerint. A Blikk szerint milliós összegű a felajánlás.

„Fél évvel ezelőtt már látszott, hogy a terv nemsokára megvalósulhat, néhány napja pedig jött a felajánlás, hogy kifizetik a szükséges összeget. Az adományozó kiléte még titok, meglehet, az is marad. Zsuzsi sírjával ugyanaz volt a helyzet eddig, mint élete utolsó időszakában: hiába akarta megmenteni a fia és a barátok, sajnos, nem sikerült. A mostani összefogás méltó emléket emelhet a nagyságának” – mondta a lapnak Fehér Adrienn színésznő, Cserháti fogadott lánya. A család reméli, hogy nyárra, az énekesnő halálának évfordulójára végre elkészülhet a síremlék, melyre fiának eddig egyedül nem volt pénze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top