TV-sztárok

Nagyot koccant Emilio felesége, sírás lett a vége

A felhőtlen családi furikázás könnyes véget ért, Emilióék elég szerencsétlenül ütköztek.

Az Emilio família mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a család sok időt töltsön együtt egy-egy változatos program keretében. Ezúttal dodzsemezni ment Emilio, Tina és a két gyerek, ennek utóbbiak nagyon örültek.

Gyerekkoromban nagyon sokat dodzsemeztem. Akkor imádtam, de most, hogy már 180 centiméter vagyok, és a keresztmetszetem sem éppen 3 centi, így már annyira nem kellemes. Ráadásul én megyek Vivivel, így nekem duplán kell vigyáznom, hogy ha egymásnak megyünk nehogy beüssük magunkat. Ráadásul most már Vivi is elég nagy, ő akar lenni a sofőr, nyomja a gázpedált, úgyhogy észnél kell lennünk” – mondta Tina, aki hiába volt körültekintő, furikázásuk nem volt zökkenőmentes.

Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu

Az egyik kanyarnál ugyanis olyan szerencsétlenül ütköztek, hogy Vivi beütötte a könyökét. Nagy volt a riadalom, de szerencsére nem történt baj. Vivike, bár megkönnyezte a dolgot, inkább ijedtében hullatta a könnycseppeket. Az történtek után – miután megbizonyosodtak róla, hogy a kislány teljesen rendben van – Vivike kipattant az autóból, és máris édesapjával közös csínytevésen törte a fejét.

Vivi beütötte a könyökét, nagyon sajnáltam szegénykémet. Örülök, hogy nem történt baj, és ő is hamar kiheverte. Olyannyira, hogy amint kiszállt a dodzsemből, jó messzire gurítottak az apjával, hogy az autóból még véletlenül se tudjak kiszállni. Utána pedig alig bírtuk kiparancsolni az ugrálóvárból, ahol percekig pattogott, bukfencezett, ugrált. Egy igazi örökmozgónak tűnt aznap” – mondta Tina a Drága családom mai epizódjában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top