TV-sztárok

Ezt gondolja Caramel felesége, Szilágyi Szilvi Pápai Joci győzelméről

Pápai Joci nyertes dalának szövegét Caramel írta. A zenész felesége, Szilágyi Szilvi biztos volt a győzelemben.

Pá­pai Joci nyerte a 2019-es A Dalt, aki ezzel már második alkalommal képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Idén Caramellel közösen szerzett, Az én apám című dalával aratta le a babérokat. A sikereknek nemcsak Pápai Joci, de Caramel is nagyon örül – írja a Bors.

„Álmodni sem mertem erről. Felfoghatatlan, hogy mindkét dalom a legjobb négy közé jutott, pedig elárulom: egyik sem ide íródott. Bogié ás Jocié is csak egész egyszerűen kikívánkozott belőlünk, a személyes beszélgetésekből, az érzéseinkből. Az első pillanattól éreztem az erőt, a rezgést Joci da­lában, és csak reméltem, hogy ahogy minket, úgy a kö­zönséget is megérinti majd, és így lett” – mondta Caramel. A zenész felesége, Szilágyi Szilvi szerint nem volt kérdés a győzelem.

a dal 2019, papai joci, gyozelem„Feri nem hitte, de én mondtam, hogy így lesz. Tudtam, hogy mindkét dal zseniális, és valamelyik győztes lesz. Eszméletlenül büszke vagyok rá. Pluszöröm számomra, hogy a dalszerzés egy új szakmai út a férjem életében, és ennyire jól indul” – mondta Szilágyi Szilvi.

Pápai Joci győzelmének édesapja is rendkívül örült – írja a Blikk.

„Átölelt, sírt, és csak annyi tudott mondani, hogy csodálatos voltál. Szerintem meg ő az, hiszen minden gyerek mögött ott kell legyen egy szülő, akinek mindent köszönhet” – mondta Pápai Joci.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top