TV-sztárok

Hosszú évek után a képernyőn feszül egymásnak Dömsödi Gábor és Hajdú Péter

A két tévés legenda, Hajdú Péter és Dömsödi Gábor az RTL Klub Gyertek át! című sztárvetélkedőjében kerül egymással szembe februárban.

Borzasztó nehéz helyzetben lesznek az egykori barátok, Hajdú Péter és Dömsödi Gábor, hiszen évek óta nem is beszéltek egymással – írja a Blikk.

Kettejük viszálya akkor kezdődött, amikor 2013-ban Dömsödi írt egy könyvet Hajdúról és Friderikusz Sándorról, amelyben számos botrányos dologra derült fény.

„Írtam egy könyvet a szakmában töltött éveimről. Az 1983-tól kezdődő és 2010-ig tartó időszakot dolgoztam fel. Ha lehet így fogalmazni, egy picit pletykáltam. Péter erre beperelt, de felmentettek. Azóta nem békültünk ki, illetve nem is találkoztunk, csak egyszer. A műsorról nem szeretnék beszélni, annyit mondhatok, nem állítom, hogy nem lesz bunyó a forgatáson” – mondta Dömsödi Gábor.

„Nem értem a mai napig, miért tette ezt Gábor. A bíróság neki kedvezett, azt mondták, az általa írtak beleférnek a szabad véleménynyilvánításba. Elfogadtam ezt. Nagyon hosszú idő után találkozunk újra, és nem tudom, mit gondoljak” – mondta Hajdú Péter.

hajdu peter, gyertek at

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top