TV-sztárok

Schwarzenegger is beszédet mond Andy Vajna temetésén Budapesten

Csütörtökön búcsúztatják a producert.

Arnold Schwarzenegger is Budapestre érkezik, hogy beszédet mondjon régi barátja, Andy Vajna temetésén csütörtökön – értesült a Blikk. „Arnold Schwarzenegger hamarosan Budapestre utazik. Felkérték, hogy mondjon beszédet a temetésen. Ők nemcsak kollégák voltak, hanem majdnem 30 évig nagyon jó barátok is, így érthető, hogy őt kérték fel” – mondta a lapnak Vajna egyik barátja.

Schwarzenegger és Vajna a nyolcvanas évek végén ismerkedtek meg Hollywoodban, mikor a producer cége megvásárolta a Terminator-sorozat jogait. Később Vajna közbenjárására döntöttek úgy a Terminator készítői, hogy Budapesten forgatják le a sorozat bemutatás előtt álló, hatodik részét.

Andy Vajna és Arnold Schwarzenegger (Fotó: Getty Images)

Andy nagyon jó barátom volt, egyben Hollywood egyik forradalmasítója. Ő bebizonyította, hogy nincs szükség nagy stúdiókra ahhoz, hogy olyan filmeket hozzon össze, mint például a Terminátor 2 vagy a Total Recall. Andynek hatalmas szíve volt, ő volt az egyik legnagylelkűbb ember, akit valaha ismertem. Hiányozni fog. Mélyen együttérzek a családjával” – írta Vajna halála után a színész.

A Blikk információja szerint a kormány, valamint a filmszakma részéről is méltatják majd a január 21-én elhunyt producert.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top