TV-sztárok

Nem engedik be a sajtót Andy Vajna temetésére

A család kérésére a temetés részletei sem nyilvánosak, így azt sem tudni, pontosan ki vesz majd részt a búcsúztatáson.

Nem lesz sajtónyilvános Andy Vajna búcsúztatása csütörtökön. A család kérésére a temetés részletei sem nyilvánosak. Erről a Nemzet Örökség Intézete tájékoztatta az Indexet.

A lap azután érdeklődött a temetésről és az állami méltóságok részvételéről, hogy kiderült: a Fiumei úton tartandó szertartáson beszédet mond majd Arnold Schwarzenegger, és lehet, hogy Antonio Banderas is részt vesz a búcsúztatáson.

A csütörtöki temetésről egyelőre annyit tudni, hogy a család kérésére a filmügyi kormánybiztos végső nyughelye a budapesti Fiumei úti temetőben lesz.

A január 20-án elhunyt producer özvegye, Vajna Tímea már a sírhelyet is kiválasztotta, mégpedig személyesen; a temető munkatársai autóval vitték körbe a 60 hektáros sírkertben.

Andy Vajna végső nyughelye a 41-es művészparcellában lehet, közvetlenül Kerényi Imre, Makk Károly és Jancsó Miklós rendezők sírja mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top