TV-sztárok

Kínos videók kerülhetnek elő Mariah Carey-ről

Volt asszisztense 8 millió dollárt akar, Carey meg 3 milliót tőle, amiért megzsarolta.

Fotó: Instagram

A TMZ írása szerint Mariah Carey azt állítja, hogy egykori személyi asszisztense megzsarolta őt, amikor is közölte, hogy titokban olyan videókat rögzített az énekesnőről, amik rá nézve kínosak. Lianna Azarian 8 millió dollárt kért a felvételekért, amit Carey természetesen nem akar kifizetni. A lap megszerezte a bírósági iratokat, és a feljelentést, melyet Carey tett Azarian ellen a zsarolás miatt.

Azarian 2015 márciusában szerződött Carey mellé, az énekesnő szerint nem sokkal később már az ő hitelkártyájával járta a várost, és a nevét használva kedvezményesen vásárolt egy sornyi butikban, természetesen magának. Az énekesnő azt mondja, arról sem tudott, hogy Azarian olyan videókat készít róla, amikhez a külvilágnak semmi köze, és rá nézve akár kínos is lehet. Hozzátette, hogy Azarian megmutatott pár videót a barátainak, és azt állította, hogy ha Carey valaha ki akarná rúgni, akkor a zsebében az aduász, amit kijátszhat ellene azzal, ha eladja a felvételeket. 

Mint kiderült: Azarian évi 327 ezer dolláros fizetéssel volt felvéve, karriere Carey mellett 2017 novemberében ért véget, miután zsarolni kezdte őt. Carey közben beperelte Azariant, és 3 millió dollárt szeretne, amiért megzsarolták. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top