TV-sztárok

Először vitte el koncertjére kisfiát Majka

Az ózdi rapper különleges alkalmat választott arra, hogy először láthassa őt kisfia fellépni.

Nehéz év van a TV2 sztárja mögött: hosszan tartó, súlyos betegség után a nyáron elvesztette édesanyját. Az asszony utolsó heteit egy hospice-házban töltötte, ahol búcsúlevelet is írt fiához, melyet búcsúztatásán olvastak fel. Majkát annyira megérintette a hospice-ház dolgozóinak áldozatos munkája, hogy elhatározta: jótékonysági koncertet szervez az intézmény javára.

A különleges koncertre, melyen többek közt a 100 Tagú Cigányzenekar is fellépett, akkora volt az érdeklődés, hogy egyből három ráadásidőpontot is meghirdettek Majkáék. Az első időpontra a jegyek három óra alatt elfogytak. Ezen az első koncerten szúrta ki a Bors Majka kisebbik fiát, a két és fél éves Olivért, aki édesanyja ölében táncikálva hallgatta végig apja fellépését.

„Nagyon régóta próbálom felhívni a figyelmet, hogy az alapítvány milyen nagyszerű munkát végez. (…) Olyan dolgot adnak az utolsó időben azoknak, akiknek az életükből már nem nagyon sok van hátra és azoknak, akik ezeket az embereket körülveszik, a családtagoknak, amire naponta két koncertet kellene rendezni” – méltatta Majka az alapítvány munkáját. A Bors úgy tudja, egy telt házas koncert bevételéből a hospice-ház egy szobája másfél évig működhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top