TV-sztárok

Vége: nem keresik tovább VV Fanni holttestét

Nem hivatalos források szerint a rendőrség tehetetlen, és beismerte, hogy nem fog előkerülni VV Fanni teste.

Több mint egy év telt el VV Fanni eltűnése óta, az esetet a rendőrség szinte az első perctől gyilkosságként kezeli. Az ügyben gyanúsított is van – az előzetesben ülő B. László, aki a biztonsági kamerák felvételein jól láthatóan egy autóba helyezte Fanni élettelen vagy eszméletlen testét. DNS-maradványok, mobiltelefonok cellainformációi is a rendőrség rendelkezésére állnak, az áldozat testét mégsem sikerült a mai napig sem megtalálni.

A család ügyvédje állítja, a nyomozók „nem hivatalosan” közölték a családdal, hogy ez már nem is fog megváltozni. Az ügyben már nem nyomoznak, heteken belül formálisan is lezárják a nyomozást.

A rendőrség szerint a legvalószínűbb, hogy Fanni testét a Dunába dobták, a folyó pedig a határon túlra sodorta, mondta az ügyvéd a Borsnak. Korábban már utaltak rá a nyomozók, hogy a holttest fellelése nélkül is vádat emelhetnek a gyanúsított ellen, valószínűleg erre fog sor kerülni a következő hetekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top