TV-sztárok

Ez az igazság VV Hunor és Adri első éjszakájáról

VV Hunor annyira felhúzta Adrit, hogy mérgében mindent kitálalt a villalakóknak. Reninek például pontos részletességgel mesélte el első együtt töltött éjszakájuk történetét.

VV Hunor tegnap este három lánnyal csókolózott, többeket szédít, azonban mint kiderült, ez nem az első alkalom. A fiú az első villalakók után pár nappal költözött be, az első éjszakáját pedig együtt töltötte Adrival a nyugiszobában. Az ott történtekről egészen eddig semmit nem lehetett tudni, azonban Hunor annyira felhúzta a szőkeséget, hogy mérgében mindenkinek beszámolt az első közös estéről. 

Adri először Reninek részletezte, hogy mi volt köztük VV Hunorral. Mint kiderült, félig-meddig le is feküdtek egymással, bár ahogy a lány fogalmaz, nem teljesen. Eközben Hunor azt mesélte a többieknek, hogy Adri erőszakoskodott vele, de ő végig nemet mondott – persze a lány sztorija teljesen más… 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top