TV-sztárok

Válásáról beszélt Bereczki Zoltán

Azt mondja, sértett kisfiú volt, és hogy ma már nem viseli meg annyira, hogy szétmentek Szintetár Dórával.

A Bors bökte ki: Bereczki Zoltán Palya Beának beszélt arról, hogy a mai napig megviseli a válása. Az énekes négy évvel ezelőtt vált el Szinetár Dórától, összesen hét évig voltak házasok, de tizenhárom évig éltek együtt. 

„Sértett kisfiú voltam ebben a dologban, ott laktam a közös tizenhárom éves múltunkban, vergődtem abban a helyzetben – magyarázta. – Nekünk a külvilággal is meg kellett küzdenünk, annak idején sajtóközeli termék voltunk, mint musicalduett formáció. Mi úgy intéztük, hogy bezártuk az ajtót, és nem beszéltünk. De folyamatos presszió volt rajtunk a sajtó részéről, ez pedig állandó őrlődést okozott: kivel lehet beszélni erről, ki az, akiben megbízhatsz? Elzártam magamban az érzéseimet, talán ennek következménye, hogy a mai napig nem dolgoztam fel őket. Mind a ketten nagyon sérültünk ebben. Alakul a béke bennem. Már be tudok menni abba a lakásba, ahol a volt párom lakik, amikor megérkezem a gyerekért. Még pakolnak, leültetnek egy kávéra, és az olyan nehéz. Még nem akarsz, de muszáj, és úgy illik, aztán meglátod a saját bögrédet, hat év után is megvan.”

Budapest, 2012. november 19. Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra énekes-színművészek egy dalt adnak elő közösen a DTK – D. Tóth Kriszta Show TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top