TV-sztárok

Súlyos balesetet szenvedett a Barátok közt sztárja

Aradi Balázs kis híján maradandó kézsérülést szenvedett. Csak az orvosoknak köszönheti, hogy van esély a teljes gyógyulásra.

Aradi Balázst az otthonában érte súlyos baleset. A Barátok közt sztárja a közösségi oldalán számolt be a történtekről.

 „Egy szerencsétlen baleset során nagy lendülettel rohanva áttenyereltem egy váratlanul, előttem hirtelen becsukódó ajtó üvegablakán. Az üveg darabokra tört, én pedig nagyon csúnyán szétvágtam a tenyerem és a mutatóujjam. (…) Rengeteg vér, sokkos állapot, ájulásközeli leizzadás. Szerencsére mellettem volt egy barátom, aki azonnal mentőt hívott, és segített elszorítani a vérzést” – írta.

Elmondása szerint altatásos műtétre volt szükség, az inakat és több ideget is össze kellett varrni. Óriási szerencséje volt, most már az összes ujját tudja mozgatni valamennyire, de ahhoz, hogy a kezét újra rendesen tudja használni, jó pár hónapos regenerálódásra és fizikoterápiára lesz szükség.

A súlyos baleset ellenére a színész továbbra is folytatja a munkát a sorozatban. „Az, hogy ezt a készítők miképpen oldják meg, majd az adásokból fog kiderülni. Bár a következő hónapokban elsősorban a felépülésre kell koncentrálnom, továbbra is igyekszem mind a munkámban, mind a civil életemben ugyanúgy funkcionálni, mint idáig” – hangsúlyozta.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top