TV-sztárok

Átverték a Voice-ban Király Viktort

Túl nagy sztár volt Amerikának Király Viktor, hogy komolyan vegyék, állítja a zenész.

Mondhatni elég nagyot ment Király Viktor három éve a Voice-ban, ami a tengerentúlon az X-Faktor megfelelője – csak persze nagyobb, drágább, csillogóbb formában. Az énekes szerint azonban elbántak vele a műsor készítői, és eleve rosszabb esélyekkel indulhatott, mint versenytársai.

Király Viktor egy most megjelent könyvben árult el a tévében sosem látott részleteket a műsorról. „Nem vágták be adásba azt a részt, amikor Adam [Levine, a Maroon 5 énekese] azzal győzköd, hogy szerinte megnyerhetem ezt a műsort, de ha mégsem így történne, ő akkor is segít majd a karrierem építésében” – írja a Viktor, azonban rá kellett jönnie, Levine csak „kamuzott”.

Viktor apja szerint még fia dalválasztását is megtorpedózták, nem engedték azzal színpadra állni, ami a legerősebb száma volt. De később az is kiderült, hogy még a távozását is előre megtervezték.

„A kiesésem utáni VIP-buliban egy-két ital után a show producere elmondta, hogy a távozásom szerepelt a forgatókönyvben. Merthogy nekem már van egy magyar karrierem, és előnyt élveztek velem szemben az amerikai, ismeretlen tehetségek, és egész egyszerűen lejárt az időm a műsorban” – mesélte a Borsnak Király Viktor, aki utoljára a Voice fináléjában állhatott a tehetségkutató színpadán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top