nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

TV-sztárok
Vitray Tamásnak nem is szóltak róla, hogy leállítják a műsorát

Vitray Tamásnak nem is szóltak róla, hogy leállítják a műsorát

A legendás tévés az egyik kameramantól értesült a dologról.
Mórocz Ibolya
f Ajánlom

A házigazda értesítése nélkül állította le Vitray Tamás utolsó műsora, az Amiről nem beszéltünk gyártását a DIGI Sport – írja a Borsonline.

A képernyőn 1958. augusztus 5-én, tehát éppen hatvan éve debütált tévés legenda a lap szerint a Forbes Flow nevű rendezvényen beszélt először a történtekről, elmondva, hogy annak idején nem ő jelentkezett a csatornához, sőt nem is tudott a létezéséről, amíg meg nem keresték, de már kilenc éve ez volt az egyetlen munkája. Azt ugyan nehezményezte, hogy a DIGI Sport igazgatójával ennyi idő alatt egyszer sem tudott találkozni, de végül hozzászokott a dologhoz, és azt is elfogadta, hogy az eleinte jó fizetését az elmúlt két évben „lassacskán elkezdték nyirbálni”, mert „még mindig jó volt”, és „nyugdíj mellé ez nem árt”.

Vitray Tamás

A fordulópont végül idén június 30-án jött el. „Felvettük a műsort, és azt mondja az egyik kameraman nekem, hogy »Na, Tanár úr, most egy ideig nem látjuk egymást.« Kérdeztem, hová mész? Azt válaszolta, a műsor megy szabadságra, augusztusban-szeptemberben nem lesz. Nekem ezt senki sem mondta hivatalosan” – mesélt a 85 éves Vitray Tamás arról, hogyan tudta meg, hogy nincs munkája, hozzátéve: a két hónap elteltével, szeptember vége felé kérte az asszisztensét, hogy kérdezzen rá a vezetőségnél, kell-e menni, de választ azóta sem kapott.

A műsor tehát – ahogy Vitray fogalmaz – „elvben még mindig van”, gyakorlatban azonban nem forgatják az újabb adásokat. Ráadásul a Bors megkeresésére az Amiről nem beszéltünk szerkesztője, Edvi László azt is elmondta, hogy szeptember 20-án azonnali hatállyal felmondtak neki, és csak annyit hallott, hogy a társaság új román tulajdonosa tájékoztatja majd őket a továbbiakról. „Várjuk, de biztos vagyok benne, sosem tudhatjuk meg, miért nem kellettünk tovább – idézi a lap a szerkesztőt. – Tamást megviselte a döntés, szörnyű érzés, ha semmibe veszik az embert. Kikérem magamnak, hogy a televíziózás élő ikonjával így bánjanak!”

Most tesztelheted, mennyit tudsz a klimaxról A klimax fontos változásokkal jár, amiről érdemes beszélni. Te mennyit tudsz róla?

Kitöltöm a tesztet

Megosztás Facebookon