TV-sztárok

Teljesen összeroppant a börtönben a VV Fanni-ügy gyanúsítottja

VV Fanni feltételezett gyilkosa egyre rosszabbul viseli a bezártságot és a reménytelenséget. Hosszú ideje nincs fejlemény az ügyben.

A tavaly decemberben letartóztatott férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölhette a ValóVilág múlt novemberben eltűnt egykori játékosát, a Blikk információi szerint teljesen összetört a börtönben.

„Lacit szép lassan felemészti a sokszor reménytelennek tűnő várakozás. Telnek a hetek, hónapok, közben pedig nem történik semmi. Telefonon tudok vele beszélni időnként, és hallom a hangján, hogy nagyon elkeseredett. Amióta bent van, több mint huszonöt kilót fogyott” – árulta el a férfi nagybátyja, dr. Brodmann Péter. „A rácsok mögött amúgy is nehezebben telnek az órák, hát még úgy, ha az ember nem is tudja, mi vár rá, és meddig kell ott lennie. Fanni holtteste továbbra sincs meg, így tehát nem jelenthetjük ki, hogy gyilkosság történt, de akkor miért tartják bezárva az unokaöcsémet?” – értetlenkedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top