nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

TV-sztárok
Tatár Csilla: „Nem csalódhat bennem a fiam”

Tatár Csilla: „Nem csalódhat bennem a fiam”

Tatár Csilla öt évig járt pszichoterápiára, hogy megtanulja elfogadni saját magát.
Avatar
nlc
f Ajánlom

A Blikknek adott interjút a TV2 Csak show és más semmi című, hamarosan induló műsorának házigazdája, Tatár Csilla. A műsorvezető elmondta, hogy nagy áldozatokkal jár a műsor, mert kevesebbet lehet együtt kisfiával, Milánnal.

Csilla arról mesélt, hogy eddig úgy intézte teendőit, hogy sok ideje jusson Milánra, úgy érezte, a fia várja, nem csalódhat benne. Lehetett volna háztartásbeli, ugyanakkor óriási szüksége van másfajta munkára, szereti a hivatását.

Emlékszem, mennyi feszültség volt bennem, amikor a szülés után szinte rögtön visszamentem dolgozni. Megnyugvást adott, hogy úgy éreztem, révbe értem, mert anya vagyok. Ám óriási fejtörést okozott, hogy nem tudtam a munkahellyel, gyerekkel és a magammal kapcsolatos elvárásoknak jól összehangolva megfelelni.

 

Szorongását végül egy ötéves pszichoterápia oldotta – derül ki a Blikkből.

Civil Díj 2019 Érezted már úgy, hogy tennél – másokért, magadért, egy élhetőbb közegért –, de nincs időd, erőd, energiád, pénzed, lehetőséged? A civil szervezetek bebizonyítják, hogy van. Mindig van még egy kis hely bennünk, az időnkben arra, hogy holnap eggyel tovább lépjünk, mint ahol ma tartottunk. És hogy a mi valóban MI legyen. Hogy egymásban, közösségben is gondolkodjunk. Ha már késznek érzed magad erre, csatlakozz! Ha még nem, akkor csak higgy bennük – és szavazz rájuk! Ki legyen a Civil Díj 2019 közönségdíjasa?


Szavazok!

Megosztás Facebookon