TV-sztárok

Már igazi nő a 16 éves Gáspár Virág

Gáspár Virágot kislányként ismertük meg, de azóta eltelt több mint 10 év, ma pedig már a 16. születésnapját ünnepli. A régi énjéhez képest rengeteget változott, szinte rá sem ismerni, igazi nő lett!

Gáspár Evelin viszonylag sokat szerepel a médiában, ráadásul a közösségi oldalait is tematikusan vezeti, így róla egészen sokat hallunk még úgy is, hogy nincs képernyőn. Ellentétben a húgával, Virággal, akit a Győzike-show óta gyakorlatilag csak az Instagram-oldalán követhetünk. Ebből kiderül, hogy nagyon sok időt tölt a családjával, sok helyre mennek együtt, de azért már a barátokkal is eljár. Nem csoda, hiszen – bár meglepő, hogy milyen gyorsan elment az idő – Gáspár Virág ma ünnepli a 16. születésnapját. 

Az édesanyja ezzel a fotóval köszöntötte:

„Én kis lázadó oroszlánom! Már nem vagy gyerek, de felnőtt sem vagy még! Elmúlt 16 év, rengeteg minden történt, sok feledhetetlen pillanat, sok olyan dolog, amit egy tinédzser a szülei idegesítésére csinál… De maradj tiszta, őszinte, humoros, mint amilyen vagy, mert így szeretlek! Boldog 16. Szülinapot Virág!” – írta a fotóhoz Gáspár Bea

Végül íme, egy egész alakos kép Virágról:

🌸🌸🌸

Virág🌺 (@viraggaspar) által megosztott bejegyzés,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top