TV-sztárok

ÉNB Alexában él tovább 26 évvel idősebb párjának az exe

ÉNB, azaz Koholák Alexa egy ötgyermekes, 26 évvel idősebb férfi oldalán találta meg a boldogságot. Az eleinte mester és tanítványa viszonyból hamar szerelem lett.

Mint ahogy azt megírtuk, Koholák Alexandra és volt párja, Bence egy ideje már nincs együtt – ezzel egyidejűleg az is kiderült, hogy az énekesi babérokra törő Szandra egy másik férfi oldalán találta meg a boldogságot. Gyakori fejfájása miatt fordult spirituális gyógyítóhoz, akivel először mester és tanítvány viszony volt köztük, majd ez átalakult szerelemmé. ÉNB Alexa a Story magazinnak mesélt az új kapcsolatról. 

„Egy úgynevezett spirituális szertartás után teljesen megszűntek a fájdalmaim” – kezdte a lapnak az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője, aki azt is elmondta, hogy a kapcsolatuk kezdete után hamar összeköltöztek, és párja öt fiát is gyorsan megismerte.

Ahogy betettem a lábamat, egyből úgy éreztem, hogy otthon vagyok, minden olyan természetes és jó volt. (…) Balázs fiaival is nagyon jól kijövök, az sem okoz problémát, hogy korban közelebb állok hozzájuk

– folytatta Szandra, aki egy szomorú történetet is megosztott az olvasókkal. „Nemcsak külsőleg, de belsőleg is nagyon hasonlítok Balázs volt feleségére, Andira, akinek a lelke bennem él tovább” – árulta el Alexa, hiszen a szerelme exe elvesztette a feleségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top