TV-sztárok

Budapestre érkezik Nicki Minaj és Future

A világhírű hiphopikonok, Nicki Minaj és Future a mai napon bejelentették, hogy közös turnéra indulnak. Örömünkre a „NickiHndrxx”-turné egyik európai állomása Budapest lesz.

Nicki Minaj és Future intenzív közös turnéjuk során összesen 50 városba látogatnak el Észak-Amerikában és Európában. A turné első állomása Baltimore, Maryland lesz 2018. szeptember 21-én. A koncertturné érinteni fog olyan helyszíneket, mint Torontó, New York, Los Angeles, München, Párizs, London, Budapest.

A két világhírű zenész jövő februárban kezdi meg „NickiHndrxx” nevű európai turnéját, amelynek a budapesti lesz a negyedik állomása 2019. február 25-én, a Papp László Budapest Sportarénában.

Nicki Minaj már korábban bejelentette, hogy a negyedik teljes stúdió felvételű lemezét, a Queent augusztus 10-én adja ki. A turnén a régebbi jól ismert slágerek mellett az új lemezről is hangzanak el dalok. Nicki Minaj 2010-ben robbant be a köztudatba Pink Friday című albumával. Pályafutása alatt 10 Grammy-díjra jelölték, és minden idők egyik legbefolyásosabb rappernőjének tartják. Dalait a magyar rádiók is rongyosra játsszák, slágereit mindenki ismeri.

Future is már rég letette a névjegyét a hiphopvilágában. Többmilliónyi kislemez és nagylemez eladásával, számtalan telt házas koncerttel, milliárdnyi rádiójátszással a világ egyik legismertebb rappere. 2017-ben két hét leforgása alatt kiadta a Future című platinalemezét, valamint a Hndrxx című aranylemezét, és ezzel elnyerte az „első művész, aki két egymást követő héten kiadta két Billboard 200-as listavezető számát” címet.

A „NickiHndrxx” turné kihagyhatatlan esemény a modern hiphop világát és a fő slágerlistákat uraló két énekes rajongóinak. A többszörös díjnyertes művészek arról híresek, hogy erőteljes energiákat hoznak a színpadra slágereik előadásakor. A két énekes együtt arra kötelezte el magát, hogy hatalmas, energikus show-t hozzanak a színpadra, és felejthetetlen estét nyújtsanak a rajongóknak.

A rajongók testközelből élvezhetik az igazi amerikai show-t: az egyedi fényekkel fűszerezett színpadkép mellett az extravagáns ruhákat, különleges táncokat és nem utolsósorban a fantasztikus dalokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top