TV-sztárok

A Konyhafőnök bronzérmese nem bánná, ha apa lenne

Meczker Tamás, a Konyhafőnök versenyzője Bécsben költözött össze szerelmével és egyáltalán nem bánná, ha már most gyerekük születne.

Meczker Tamás nemcsak az ismertségét köszönheti az RTL Klub Konyhafőnök című műsorának, hanem a szerelmét is. A fiatal séf ugyanis a csatorna székházában ismerte meg barátnőjét, Bertát, akitől még az sem választhatta el, hogy a kapcsolatuk elején több mint 1400 kilométer volt köztük – írja a BorsOnline.

Tamás elárulta, Bertával az aggódás hozta össze őket: amikor 2016-ban a séf kiszáradása és súlyos, vírusos fertőzése miatt kénytelen volt feladni a versenyt, a lány viselte a gondját. „Rettenetesen aggódott, sokszor felhívott, hogy jobban vagyok-e. Kezdődő szerelem volt a miénk, amikor én már majdnem egy éve Németországban éltem, de Berta a fél éves távkapcsolat ellenére is megvárt.”

Berta volt az is, aki rávette Tamást, hogy induljon újra a Konyhafőnök versenyén, ahol végül a harmadik helyet sikerült megszereznie. A pár jelenleg Bécsben él, Tomi ugyanis itt kapott munkát, és bár most mindkettőjüknek az az első, hogy megteremtsék az anyagi biztonságukat, Tomi azt sem bánná, ha már most gyerekük születne. A Konyhafőnök versenyzője elárulta, három kislányra vágyik szerelmétől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top