TV-sztárok

Tetemes összeget bukik Shane Tusup a szakítással

Le kell mondania a kiemelt edzői programban járó fizetéséről. Ráadásul a felesége mellett valószínűleg Földházi Dávid válogatott úszó is otthagyja a trénert.

Amellett, hogy tönkrement a házassága Hosszú Katinkával, az elválás anyagilag is érzékenyen érinti Shane Tusupot. Az úszónő ugyanis a múlt héten azt is bejelentette, hogy szakmai kapcsolatuknak is vége, új edző után néz.

Legalább egymilliárd forintos vagyonon kell osztozniuk, és a trénernek valószínűleg a havi egymillió forintos fizetéséről is le kell mondania. Ezt ugyanis felesége eredményessége miatt kapta a kiemelt edző program keretében – írja a Blikk.

Ha lenne más válogatott versenyzője, néhány százezres fizetésre még számíthatna. Ám egyedül Földházi Dávid felel meg a kritériumnak a klubjuknál, ő viszont éppen távozásra készül.

Ez úgy derült ki, hogy az úszószövetségnél Földházinak meg kellett volna neveznie, ki készíti fel, de határidőre nem válaszolt. Kirakott viszont – egy azóta törölt posztot – amelyben csapatot keres.

Úgy tűnik, a magánéleti problémák nincsenek hatással Hosszú Katinka eredményeire, a múlt héten aranyérmet nyert Kaliforniában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top