TV-sztárok

Hosszú Katinka apja Shane-ről beszélt

Hosszú Katinka és Shane Tusup szakítása már végleges – utóbbi nyílt levélben fogalmazta meg az okát. Ezzel persze sokakat magára haragított, köztük az úszónő édesapját is.

Hosszú Katinak és Shane Tusup magánéleti válsága egy ország előtt zajlott, ahogy a szakítás is. Az Iron Lady egy Facebook-posztban fogalmazta meg, hogy a karrierjében és a magánéletében is különvált férjétől. Ezt nem hagyta annyiban Shane Tusup, aki azt állítja, hogy megcsalta őt a felesége, ezért vetettek véget a házasságuknak. A hír sokakat megdöbbentett: vannak, akik kiállnak az amerikai edző mellett, de bőven akadnak olyanok is, akik nem értik, hogy ezt miért nagyközönség előtt kell csinálni. Utóbbiak közé tartozik Hosszú Katinka édesapja is, aki nem érti, miért csinálja ezt a lánya férje. 

„Ez úgy van, mint minden szülő esetében: azt szeretik, ha a gyerekük boldog. Nyilván szomorúsággal tölti el az embert, ha nem úgy sikerül egy párválasztás, és nem csak egy Hosszú Katinka esetében. Egy szülő azt szeretné, ha a gyereke egy olyan embert találna, akivel jól érzi magát, és megtalálja a boldogságot” – nyilatkozott szűkszavúan Hosszú Katinka édesapja. 

Shane nyilvános posztja a megcsalásról sokakat megdöbbentett. Akik mellette állnak, azok az Iron Ladyt szidják, de voltak olyan kommentelők is, akik durva vádakat fogalmaztak meg az edzővel szemben. 

Az egyik hozzászóló durva vádakkal illeti Shane Tusupot, aki egyelőre nem válaszolt. Úgy tűnik, az úszónő nem száll be az adok-kapokba egyelőre, csupán annyit mondott el Hosszú Katinka, hogy valaki törölte a Facebook-oldalát, aki minden kétséget kizárólag Shane volt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top