TV-sztárok

Köllő Babett nagymamaszerepről álmodozik

Köllő Babett legfrissebb interjújában elárulta, hogy bár mindene megvan, egy dologra mindennél jobban vágyik. Mutatjuk, mi az!

Köllő Babettnek luxusfeleségként rengeteg az irigye, de igyekszik nem foglalkozni velük. Főleg azóta szaporodtak meg az életében a negatív visszajelzések, mióta a Feleségek luxuskivitelben című sorozat szereplője lett, ennek ellenére hálás a sorozatnak. Azt mondja, a szereplés összességében pozitív irányba terelte az életét, hiszen ennek köszönhetően kapott meghívást a Celeb vagyok, ments ki innen! realitybe is.

Babett a Blikknek elmondta, talpraesett nőnek tartja magát, aki a jég hátán is megél. És bár ideje jelentős részét most a tévézés köti le, nem adta fel a színészetet és a táncot sem. „Ez a szenvedélyem. Évek óta nagy szeretettel csinálom, és remélem, ez még sokáig így marad.”

A luxusfeleség elárulta, férjével a házasságuk tiszteleten és egymás támogatásán alapszik. Nagy köztük az összhang. „Mivel mindketten rengeteget dolgozunk, igyekszünk odafigyelni a másikra és minőségivé tenni az együtt töltött időt otthon.Köllő Babett elárulta azt is, hogy bár mindene megvan, egy dologra mégis mindennél jobban vágyik:

„A legnagyobb álmom és vágyam, hogy egyszer Milla gyermekét, az unokámat a kezemben tarthassam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top