TV-sztárok

Mára felismerhetetlen BB Évi, aki a saját világában él

Hiába reménykedett a család, mostanra elfogadták, hogy Párkány Évi a saját világában él. Az egykori Big Brother-sztár két fiáról még gondoskodott az utolsó erejével.

21 éves volt, amikor megnyerte a az első magyar valóságshow-t, a 16 milliós nyereményből pedig az álmát akarta valóra váltani Párkány Évi. A kaposvári lány nem vágyott sokra: saját kis házra és családra.

Párkány Évi a Big Brother idején még egy mosolygós lány volt

Előtte pedig szerette volna élvezi egy kicsit a hirtelen jött hírnevet. Azt mondja a családja, hogy ha egyszerű vidéki lány maradt volna, talán a betegsége sem hatalmasodik el rajta, nem került volna gondnokság alá, és a hátralevő életét sem egy intézetben kellene leélnie. Az egykor mosolygós és életvidám BB Évi már rég a múlté, a közel száz kilós nőnek csak az a fontos, hogy meglegyen a napi pár szál cigarettája és mellé néhány csésze kávé.

Két gyereke született, a kisebbet örökbe adták. BB Évi nagynénje, Julika nagymamakorú, de vállalta, hogy felneveli Évi nagyobbik fiát, Jancsikát, aki már 12 éves. „Semmit sem titkolunk előle” – mesélte a magazinnak Julika, aki szerint nem szabad egy gyereket hazugságban nevelni.

 Erről és BB Évi állapotáról részleteket a nagynénje mesélt a Storynak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top