nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

TV-sztárok
Másik férfi miatt szakíthatott párjával Radics Gigi

Másik férfi miatt szakíthatott párjával Radics Gigi

Nemrég vetett véget három és fél éves kapcsolatának Gigi, és könnyen lehet, hogy egy harmadik fél került a képbe.
NLCafé
f Ajánlom

Radics Gigi pár hónapja szakított szerelmével, éppen tavaszi amerikai útja előtt. „Szép csendben elengedtük egymást. Mindketten nagyon sokat dolgozunk, és már nem tudtunk elég időt fordítani egymásra, ami megviselte a kapcsolatunkat. Átbeszéltünk mindent, és a különválás mellett döntöttünk” – fogalmazott az énekesnő, ám a tengerentúlon nem szomorkodott sokat.

Gigi ugyanis a szintén egykori Megasztáros Talán Attilával járta be Los Angelest. A két zenész heteket töltött a szórakoztatóipar fővárosában, és bár régi barátok, a Blikk szerint az út alatt közelebb kerülhettek egymáshoz. „Összekötöttük a kellemest a hasznossal” – mondta sejtelmesen Radics Gigi.

„Már a versenyben nagyon összehaverkodtunk, és utána is tartottuk a kapcsolatot. Az összes többi versenyzőtárs közül Attila maradt meg az életemben egyedül” – árulta el a lány, ám azt nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit takar.  Radics Gigi ősszel az X-Faktor mentoraként láthatja viszont a nagyközönség.

Megosztás Facebookon