TV-sztárok

Fél év kemoterápia várhat Caramel kislányára

A pici gyógyulási esélyei nagyon jók, de két évbe is beletelhet, míg Caramel kislánya teljesen rendbe jön.

Kedden közölte a borzasztó hírt Caramel és felesége: három és fél éves kislányuk leukémiában szenved. Szofinál egy hosszan elhúzódó, lázas betegség után diagnosztizálták a betegséget. Molnár Ferenc és felesége minden figyelmüket kislányuk gyógyulására fordítják. Mint közleményükben írták, a gyerekkori leukémia nagyon jó arányban gyógyítható, de hosszú út áll a család előtt.

Molnár Ferenc kislánya már túl van egy kissebb műtéten. Tegnap katétert ültettek a mellkasi bőre alá a Heim Pál Gyermekkórházban. A katéter Szofi szívéhez vezet, a Bors egészségügyi szakértője szerint a kis betegeknek ezen keresztül szokták a kemoterápiás gyógyszereket beadni.

„Az első fél évben intenzív terápia vár a betegre, hat kemoterápiás kezelést kap, kéthetes szünetekkel. Ez alatt közösségbe sem javasolt vinni. A következő másfél évben úgynevezett fenntartó kezelést, szájon át való gyógyszerezést kap a gyermek. Két év után, a záró csontvelővizsgálat eredményei alapján mondhatjuk, hogy gyógyult a beteg” – vázolta fel a gyógyulás útját a szakember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top