TV-sztárok

Lola elmondta, miért szakított végleg vőlegényével

A se vele, se nélküle kapcsolat végén békében vált el szerelmétől Lola, pedig egy másik lány is bekerült a képbe.

Lola és volt vőlegénye, Bence évekig játszották a szakítunk, majd újra összejövünk játékot. Legalább kétszer jegyezték el egymást, ám az esküvőt mindannyiszor lefújták, és inkább a szakításba menekültek.

Tavaly azonban kiderült: végleg vége Lola kapcsolatának, és az énekesnő jelenleg is szingli. „Egy ideig minden szebbnek tűnt, de aztán ugyanoda lyukadtunk ki, mint régen: nem foglalkoztunk eleget egymással” – mondta akkor.

A Micsoda nők! legfrissebb adásából azonban kiderül, hogy ennél több is volt a háttérben. „Jött egy harmadik. Nem azt mondom, hogy olyan klasszikusan hűtlenség történt. De azt gondolom, hogy ha valaki a napjának az apró-cseprő dolgait mással beszéli meg, és nem érzi, hogy ez probléma, az nem korrekt. Ez annyira gyerekes dolog. Zavart, ezért szóltam, de nem változott. Ők azóta együtt is vannak” – mesélte Lola a műsorban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top