TV-sztárok

Meglopták a Viszkis rablót

Ambrus Attila már jó útra tért, de még egyet fordult a kocka, és most ő vált áldozattá.

A nézők szétszedik az Ambrus Attila életéről szóló filmet. Közel fél évvel a bemutató után is hatalmas érdeklődés övezi, még a budapesti mozikban is el lehet kapni. A napokban dobták piacra DVD-n is Antal Nimród alkotását, és annak rendje és módja szerint a kalózmásolat azonnal terjedni kezdett az interneten. A Bors szerint milliós kárt lesz kénytelen elkönyvelni a forgalmazó cég.

Antal Nimród rendező A Viszkis forgatásán (MTI-fotó: Kallos Bea)

Ambrus Attilát azonban nem hatja meg, hogy ellopták a filmjét. „Ilyen világot élünk. Azt gondolom, hogy ez is a film nézőszámát erősíti. Pont tegnap tudtam meg, hogy már meghaladtuk a 380 ezres nézettséget. Ez már mérvadó” – nyilatkozta az egykori Viszkis rabló.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top